1. Az Árpád-kori Magyarország köznépi lakáskultúrája; az Árpád-kori falu régészete
E problematika elemzését elsősorban az M1 autópálya nyugat-magyarországi szakaszán feltárt lelőhelyekre, pontosabban a Ménfőcsanak - Szeles-dűlői, illetve Lébény - Kaszás-, és -- Bille-dombi leletmentések középkori objektumaira alapozza. Azaz, a felsorolt lelőhelyek katalógusszerű közlésének előkészítéseként igyekszik áttekinteni a 10-13. századi lakáskultúra egyes aspektusait a kisalföldi régió, valamint a Kárpát-medence egészének viszonylatában is.
2. A 7-14. századi edényművesség formakincse és időrendje
E kutatási irányt már egyetemi tanulmányai során kijelölte az, hogy a cserépbográcsok összegyűjtése és katalogizálása képezte szakdolgozata témáját. E gyűjtést egészítik ki fentebb felsorolt lelőhelyek egyes objektumaiban kibontott edénytöredékek. Célom a formakincs pontosítása, valamint az egyes típusok és variánsok minél pontosabb időrendi besorolása. Mivel a kisalföldi leletegyüttesek eddigi feldolgozása során azt tapasztalta, hogy az Árpád-kor viszonylatában a kerámiatipológia pontosítása csak egy-egy kisebb régión belül végezhető el, összehasonlító elemzéseit a kisalföldi leletegyüttesekre szokta alapozni.
3. A középkori Magyarország egyházi építészete, különös tekintettel az egykori országterület déli részén levő templomokra
E tárgyú vizsgálódásainak fő kérdése: vajon a középkori országterület e része építészettörténeti szempontból tényleg oly mértékig elhanyagolható terület-e, amint az a köztudatban él. Anyaggyűjtései során a szakirodalom egyes, nemzeti nyelveken írott ágait igyekszik egymással összevetni, kihasználva szerb, illetve horvát nyelvtudását is.
4. Magyarország és a Balkán-félsziget középkori anyagi kultúrája közötti kapcsolatok
E problematika vizsgálata során a szakirodalomban szokásos elemzési módszertant igyekszik bővíteni. Azaz, nemcsak arra igyekszik figyelni, milyen hatások érték a középkori Magyarországot délkeleti irányból, hanem arra is, milyen magyarországi (vagy legalábbis kelet-közép-európai) tárgytípusokkal számolhatunk a Balkán-félszigeten, főként az oszmán foglalás előtti évszázadokban.
KÖNYVEK
1. Die arpadenzeitlichen Tonkessel im Karpatenbecken. Varia Archaeologica Hungarica [1]. Budapest 1986. 172 old. 111. tábla, 2 térkép.
2. A bélakúti/péterváradi ciszterci monostor. Forum, Újvidék 1989, 125 old. Német ill. szerbhorvát összefoglalással.
KÖNYVRÉSZLETEK
I. Magyar kódex, az Árpádok világa. 1. Magyar művelődéstörténet a kezdetektől 1301-ig. Főszerkesztő: Szentpéteri József. Bp. 1999.
1. Kézművesség: 338–342. old.
2. Középkori településtörténet:. 347–357. (társszerzőként Zsoldos Attilával és Siklósi Gyulával).
II. Lakóház-rekonstrukciók az Árpád-kori telepkutatásban. (Tudománytörténeti áttekintés). In: Bencze Z. - Gyulai F. - Sabján T. - Takács M.: Egy Árpád-kori veremház feltárása és rekonstrukciója. Monumenta Historica Budapestinensia X. Bp. 1999, 93 - 129.
III. Magyar régészet az ezredfordulón. Főszerkesztő Visy Zsolt. Bp. 2003.
1. Középkori falvak és határuk. Közös könyvfejezet Bálint Mariannal, Laszlovszky Józseffel, Romhányi Beatrixszal és Sabján Tiborral. 383 – 388.
2. Középkori anyagi kultúra – Középkori régészet. Közös cikk Kocsis Edittel, Laszlovszky Józseffel, Sabján Tiborral és Tomka Gáborral. 397 – 404.
(Ua. angolul: Bálint, Marianna – Laszlovszky, József – Romhányi, Beatrix – Takács Miklós: Medieval Villages and Their Fields. In: Hungarian Archaeology at the Turn of the Millennium. Főszerk.: Visy, Zsolt. Bp. 2003, 383 – 388.
IV. A magyar kézművesipar története. Szerk.: Szulovszky János. [Bp. 2005.]
1. Kézművesipar az Árpád-korban., 87 – 108.
CIKKEK, TANULMÁNYOK
1. Egy XV. századi konzol a péterváradi erőd falában. Létünk (Szabadka) 17(1987)/6, 885 – 894.
2. Sächsische Bergleute im mittelalterlichen Serbien und die "sächsische Kirche" von Novo Brdo. Südost-Forschungen 50(1991) 31 – 60. Meg nem jelent, magyar változata: A középkori Szerbia szász bányászai és a Novo Brdo-i szász templom. in: Emlékkönyv Kubinyi András születése 60. évfordulójának ünneplésére. Szerk.: E. Kovács P. - Laszlovszky J., Bp. 1989, 48 – 63. old.
3. Mediaeval Pottery. In: The Roman Fort at Acs-Vaspuszta (ad Statuas) in Hungary. Szerk.: Gábler, D. BAR International Series, 531. (ii) London 1989. 709 – 719. old.
4. Árpád-kori települési objektumok Kajárpéc - Pokolfa-dombon. CommArchHung 1993, 201-226.
5. A 10 - 14. századi falvak régészeti feltárása a Kisalföldön (Kutatástörténet és perspektívák) Győri tanulmányok 16(1995) 5 - 50.
6. Formschatz und exaktere Chronologie der Tongefässe des 10.-14. Jahrhunderts der Kleinen Tiefebene. ActaArchHung 48(1996) 135 - 195.
7. Mithay Sándor középkori leletmentései Győr környékén. Pápai múzeumi értesítő 6(1996) 287 - 295.
8. Veszprém megye 10-11. századi kerámiája. Pápai múzeumi értesítő 6(1996) 329 - 351.
9. A kajárpéci Helytörténeti Gyűjtemény két, csillag alakú buzogánya. CommArchHung 1997, 215 - 219.
10. Az észak-adriai térség és Magyarország 11-12. századi, korinthizáló oszlopfőinek a levélornamentikája. Összehasonlító elemzés. In: A középkori Dél-Alföld és Szer. Szerk.: Kollár T. Szeged 2000. 523-557.
11. Einige Aspekten der Siedlungsgeschichte des südlichen Drittels des Donau-Theiß Zwischenstromlandes von der awarischen Landnahme bis zum Ende des 11. Jahrhunderts. ActaArchHung 51(1999/2000) 457-472.
12. Szempontok Bácska településtörténeti rekonstrukciójához, az avarok 568-as honfoglalása és a 11. század vége közötti időszakban. Híd 44(2000)/12, 1095-1118.
13. Polírozott kerámia a koraközépkori Kisalföldön. – Polished Pottery on the Plain in the North-West of Hungary in the Middle Ages. Arrabona 38(2000) 7-50.
14. Az Árpád-kor veremházak ülőgödréről — két kisalföldi ásatás példái alapján. In: Örömzenélés. Szerk.: Gróf Péter – Varga Katalin. Bp. 2001. 15-28.
15. Újvidék és környéke a középkorban. In: Bácsország. Vajdasági honismereti szemle. Millenniumi szám. Fő- és felelős szerk.: Ricz Péter Szabadka 2000, 23-26.
16. Kamanc mezőváros topográfiája (egy újonnan közölt, 1716-os térkép alapján). In: „Quasi liber et pictura”. Tanulmányok Kubinyi András hetvenedik születésnapjára. Szerk.: Kovács Gyöngyi. Bp. 2004, 511 – 516.
17. Avar edényégető kemencék Kompolton. (közös cikk Vaday Andreával). Agria 40(2004) 5 – 104.
18. A középkori régészet a Vajdaságban 1918 és 1987 között. In: Testis temporum, vita memoriae. Ünnepi tanulmányok Pálóczi Horváth András 65. születésnapjára. Studia Caroliensia. A Károli Gáspár Református Egyetem szakfolyóirata 2006. 3 – 4. 147 – 179.
19. A Ménfőcsanak – Szeles-dűlői lelőhelyen 1990 – 91-ben feltárt, Árpád-kori veremházak. In: Ünnepi kötet a 65 éves Tomka Péter tiszteletére. Arrabona 44(2006)/1, 537 – 565.
20. A nemzetépítés jegyében megfogalmazott elvárások. Kutatási célok az észak-balkáni államok középkori régészetében. In: Korall, társadalomtörténeti folyóirat 24 – 25, 7(2006) július, 163 – 202.
21. The 10th – 11th Century Settlement History of Nagybárkány, Sirok and Tarnabod. In: Enviromental Archaeology in North-Eastern Hungary. Ed. Gál, Erika – Juhász, Imola – Sümegi, Pál. VAH, Bp. 2005.
22. Siedlungsgeschichtliche Auswertung. In: Daim, Falko – Lauermann, Ernst (Hrsg.) Das frühungarische Reitergrab von Gnadendorf (Niederösterreich). Mainz 2006, 211 – 252.
23. Kurze Darstellung der siedlungsarchäologischen Ergebnisse. In: Heldengrab im Niemandsland. Ein frühungarischer Reiter aus Niederösterreich. Begleitbuch zur glechnamigen Ausstellung des RGZM 14. September bis 19. November 2006. Mainz 2006, 15 –19.
VITACIKKEK
1. A 10. századi magyar - szláv viszonyról és a honfoglaló magyarok életmódjáról. (Néhány megjegyzés KRISTÓ Gyula: A magyar állam megszületése. Szeged 1995. c. könyvéről.) Századok 131(1997)/1, 168 - 215.
KONFERENCIÁRA ÍROTT TANULMÁNYOK, ELŐADÁSOK
1. Über die Formung der Tonkessel. In: III. Internationale Archäologische Studentenkonferenz, Pécs 9-12. November 1982. Szerk.: Tamási J. - Vékony G.. Bp. 1983. 164 – 198.
2. A Kárpát-medence, az Alpok délkeleti része és a Balkán-félsziget kapcsolatai a 7-9. században. A jugoszláviai kutatások újabb eredményei. In: A népvándorláskor fiatal kutatóinak szentesi találkozóján elhangzott előadások. Szerk.: Lőrinczy Gábor. MFMÉ 1984/85,2. Szeged 1991. 503 – 528.
3. A kisalföldi, Árpád-kori cserépbográcsok pontosabb időrendje (Egy kísérlet a leletanyag rendszerezésére). [Elhangzott népvándorlás kor fiatal kutatóinak III. összejövetelén, Sátoraljaújhelyen, 1992. szeptember 8-án.] HOMÉ 30-31/2 (1993) 447-479. Német összefoglalással.
4. Falusi lakóházak és egyéb építmények a Kisalföldön a 10-16. században. (Kutatási eredmények és további feladatok.) In: A Kisalföld népi építészete. (A Győrött 1993. május 24 - 25-én megrendezett konferencia anyaga.) Szerk.: Perger Gyula - Cseri Miklós. Szentendre - Győr 1993. 7 – 53. Német ill. szlovák nyelvű összefoglalással.
5. Az oroszlánosi monostor oroszlánja. [Elhangzott a Fehér Géza születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékülésen. Debrecen - Budapest. 1991. november 12-én és 14-én.] ArchÉrt 120 (1993) 47 - 61. old. Angol nyelvű összefoglalással.
6. Honfoglalás- és kora Árpád-kori telepfeltárások az M1 autópálya nyugat-magyarországi szakaszán. [Elhangzott: A magyar honfoglalás korának régészeti emlékei című konferencián, Mályiban, 1995. szeptember 26-án.] In: A magyar honfoglalás korának régészeti emlékei. Szerk.: Wolf M. - Révész L. Miskolc 1996, 197-217.
7. Ornamentale Beziehungen zwischen der Steinmetzkunst von Ungarn, und Dalmatien im XI. Jahrhundert. [Elhangzott a "Karolinško i otonsko doba" c. konferencián, Motovunban 1996. május 14.] In: Hortus Artium Medievalium. Journal of the International Research Center for Late Antiquity and Middle Ages 3(1997) 165 - 178.
8. Miben főzték és tálalták ételeiket a honfoglaló magyarok? "Nyereg alatt puhítjuk...? avagy Vendéglátási és étkezési szokások a honfoglaló magyaroknál és a rokon kultúrájú népeknél" című, 1996. október 10-11-i rendezvénysorozat Tudományos Konferenciájának tanulmányai. Szerk.: Laszlovszky J. In: Ómagyar Kultúra X. évfolyam, különszám, 1997, 94 - 112.
9. A honfoglalás-kori edényművesség. In: Honfoglalás és néprajz. Szerk.: Kovács L. - Paládi-Kovács A. Bp. 1997. 205 - 223. [Elhangzott a "Honfoglalás és néprajz" c. konferencián, Budapesten az MTA székházában, 1995. december 5-én. ]
10. A magyar honfoglalás- és kora Árpád-kori edényművesség térképészeti vonatkozásai. In: Honfoglalás és Árpád-kor. A Verecke híres útján tudományos konferencia anyagai. Szerk.: Makkay J. - Kobály J. Ungvár 1997, 69 - 103. [Elhangzott a "Verecke híres útján..." c. konferencián Ungváron 1996. június 1-én.]
11. Adatok Veszprém megye 10-11. századi edényművességéhez. In: Veszprém és környéke a honfoglalás korában. Felolvasóülések Veszprém történetéből 5. Szerk.: V. dr. Fodor Zs. Veszprém 1998, 53 - 67. [Elhangzott a veszprémi Gizella-napon 1996. május 7-én.]
12. Kisfazék-bögre-csupor (cserépedények a középkori Magyarországon). [Elhangzott A "Középkori táplálkozás kutatása" c. műhelybeszélgetésen A Magyar Mezőgazdasági Múzeumban 1997. május 7-én. ] A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995 - 1997. Bp. 1998. 61 - 72.
13. Dörfliche Siedlungen der Árpádenzeit (10. - 13. Jh.) in Westungarn. In: "Ruralia II. Conference Ruralia II - Spa 1st - th September 1997. Památky Archeologické - Supplementum 11. Prague 1998, 181 - 191. [Elhangzott: Rural Settlements of Árpádian Age in Western Hungary. címen, a belgiumi Spaban, 1997. szeptember 7-én.]
14. How Did Conquering Hungarians Prepare and Serve their Food? In: Tender Meat under the Saddle. Customs of Eating, Drinking and Hospitality among Conquering Hungarians and Nomadic Peoples. Szerk.: Laszlovszky J. Krems 1998, 98 - 119.
15. Ungarn als südlicher Nachbarn von Polen an der Wende des 1. und 2. Jahrtausends. Die Lebensform der Ungarn im Spiegel der schriftlichen und archäologischen Quellen. In: The Neighbours of Poland in the 10th Century. Szerk. Urbanczyk, P. Warsaw 2000, 157-191.
16. Népvándorláskor-kutatások Kis-Jugoszláviában, az 1990-es években. In: Hadak útján. A népvándorlás kor fiatal kutatóinak 10. konferenciája. Szerk.: Bende - Lőrinczy G. - Szalontai Cs. Szeged 2000, 393-414.
17. Nucleated and/or dispersed settlements from the Árpádian and Angevin Age in the West Hungarian region of Kisalföld. In: Ruralia III. Conference Ruralia III - Maynooth, 3rd - 9th september 1999. Památky Archeologické - Supplementum 14. Praha 2000, 240-251.
18. A Győr-homokgödröki 10-11. századi temetőrészlet és középkori település. (közös előadás Paszternák Istvánnal.) [Elhangzott a Népvándorláskor fiatal kutatóinak IX. konferenciáján. Egerben 1998. Megjelent 2001. jan. 19-én] In: A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája. Heves megyei régészeti közlemények 2. Eger 2000, 253-309..
19. Les traces archéologiques de la conquête. Le rôle des recherches sur la céramique. Conquête, acculturation, identité: des Normands aux Hongrois. Les traces de la conquête. Cahiers de GRHIS. Identité et pratques sociales. Rouen 2001, 45-64.
20. Az újvidéki táj középkori településtörténete és műemlékei. Elhangzott Újvidéken 2000. Szept. 29-én. In: A honfoglalástól Mohácsig. Milleniumi visszapillantás a délvidéki magyar kultúra első félévezredére. Szerk. Bosnyák István. Művelődés és helytörténet [sor.] 9. Újvidék 2002, 45-79.
21. Az Árpád-kori köznépi lakóház kutatása, különös tekintettel az 1990-es évekre. In: Népi építészet a Kárpát-medencében a honfoglalástól a 18. századig. Szerk.: Cseri M. – Tárnoki J. Szentendre 2001, 7—54.
22. A Lébény Kaszás-dombi 373-as objektum kerámiája – Die Keramik des Siedlungsobjektes Nr. 373 von Lébény – Kaszás-domb. In: Zgodnji Slovani – Die frühen Slawen. Zgodnjosrednjeveška lončenina na obrobju vzhodnih Alp. – Frühmittelalterliche Keramik am Rand der Ostalpen. Szerk.: Guštin, Mitja. Ljubljana 2002, 170—178.
23. Hausbau in Ungarn vom 2. bis 13. Jahrhundert n. Ch. – ein Zeitalter der unifizierten Grubenhäusern? In: The Rural House from the Migration Period to the Oldest Still Standing Buildings. RURALIA IV, PamArch – Supplementum 15, Praha 2002, 272—290.
24. A ménfőcsanaki 147. objektum – feltárás, rekonstrukció, értelmezés (Közös tanulmány Sabján Tiborral). In: Központok és falvak a honfoglalás- és Árpád-kori Magyarországon. Szerk. Cseh Julianna. Tatabánya 2002, 95 - 119.
25. Urzeitliche und mittelalterliche Brunnen bei Lébény (közös cikk T. Németh Gabriellával). Antaeus 26(2003) 97 – 139.
26. The Importance of Water in the life of the rural settlements of Mediaeval Hungary. In: Water managment in medieval rural economy. RURALIA V. PamArh Supplementum. 17, Praha 2004, 222 – 232.
27. A balkáni vlachok kutatásának régészeti vetülete. In: Genesia. Tanulmányok Bollók János tiszteletére. Szerk.: Horváth László – Laczkó Krisztina et alii. Bp. 2004, 239 – 289.
28. The Settlement Archaeology of Hungary from the 8th to the 11th Century, Presented on the Basis of Several Recently Excavated Sites. In: Camapgne Medievali. Strutture materilai, economia e società nell’insediamento rurale dell’Italia Settentrionale (VIII – X secolo). Atti del convegnio Nonatola (MO), San Giovanni in Persiceto (BO) 14 – 15 Marzo 2003. Szerk.: Gelichi Sauro. Documenti die Archeologia 37. [2005] 277 – 290.
29. Egy vitatott kéztartásról. In: „… a halál árnyékának völgyében járok.” A középkori templom körüli temetők feltárása. Szerk.: Ritoók Ágnes – Simonyi Erika. Bp. 2005, 85 – 101.
30. Három nézőpont a honfoglaló magyarokról. Dolgozatok az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárából. Új sorozat 1 (11.) kötet. Kolozsvár 2006, 67 – 98.
31. Handwerkliche Produktion in den dörflichen Siedlungen im árpádenzeitlichen Ungarn (10. – 13. Jahrhundert). In: Arts and Crafts in Medieval Rural Envirnoment – L’artisanat rural dans le monde médiéval – Handwerk im mittelalterlichen ländlichen Raum. Ruralia [sor.] VI. Brepols [Belgium 2007] 53 – 70.
KIÁLLÍTÁSI KATALÓGUSOK
I. "Őseinket felhozád"... A honfoglaló magyarság. Kiállítási katalógus. Szerk.: Fodor István. Bp. 1996. [Millecentenáriumi kiállítás: Miskolc - Budapest 1995-1996.] 4 önálló és 2 társszerzővel írott címszó:
1. A honfoglaláskori agyagművesség (62 - 63. old.)
2. Ágcsernyő (Mesterházy Károllyal, 129. old.)
3. Bély (Mesterházy Károllyal, 136. old.)
4. Koroncó – Bábota (426. old.)
5. Lébény (427. old.)
6. Ménfőcsanak (430. old.)
E mű idegen nyelvű változatai:
1. Ceramica. In: Gli antichi Ungari. Nascita di una nazione. [Kiállítási katalógus] Szerk.: Fodor, I. - Révész, L. et alii. Skira [Milano1998], 70 - 71.
2. Céramique. In: La Hongrie de l'an Mil. Naissance d'une nation européenne. [Kiállítási katalógus] Szerk.: Fodor, I. - Révész, L. et alii. Skira [Milan 1998], 70 - 71.
3. Céramique. In: L'an Mil et la Hongrie. Naissance d'une nation européenne. [Kiállítási katalógus] Szerk.: Fodor, I. - Révész, L. et alii. Skira [Milan 1998], 70 - 71.
4. Savenvalanta. In: Muinaiset unkarilaiset. [Kiállítási katalógus] Szerk.: Fodor, I. Turku 1999, 66 - 67.
II. Reitervölker aus dem Osten. Hunnen + Awaren. Burgenländische Landesausstellung 1996. Főszerk.: Daim, Falko. Eisenstadt 1996.
1. Die awarenzeitlichen Siedlungen von Lébény. 379 - 382. old.
III. Europas Mitte um 1000. Beiträge zur Geschichte, Kunst und Archäologie. 27. Europaratausstellung. Hrsg.: Wieczorek, A. - Hinz, H-M. Theiss Verlag [Stuttgart 2000]
1. Wirtschafts- und Siedlungswesen in Ungarn zur Zeiten der Staatsgründung. In: 1. köt. 121-125.
E mű magyar változata: Az államszervezés-kori Magyarország gazdálkodása és települési képe. In: Európa közepe 1000 körül. Történelmi, művészeti és régészeti tanulmányok. Az Európa Tanács 27. kiállítása. Szerk.: Wieczorek, A. - Hinz, H-M. Theiss Verlag [Stuttgart 2000] 78-83.
IV. Révész László – Takács Miklós: „Hajtott a lélek erre nyugatra…” Honfoglalás kori magyar ifjú sírja az ausztriai Gnadendorfban. Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 2006.
KÖNYVISMERTETÉSEK
1. Szekeres László: A hunok és Attila. Forum Újvidék 1985. Híd 50(1986)/1 120 – 124.
2. Szekeres László: Kanizsa múltja a régészeti leletek fényében. Monografija Kanjize - Kanizsa monográfiája Studije - Tanulmányok 1. Kanizsa 1986. Híd 51(1987)/5 703 – 705.
3. Ateliers de potiers médiévaux en Bretagne. Sous la direction de François Fichet de Clairfontaine. Documents d'archélogie française, no 55. Paris 1996. (:leadtam az ActArchHung szerkesztőségének 1997.01., megjelent 2000. 02.) Acta ArchHung 50(1998) 276-277.
4. Régészet, új régészet (Rec.: Colin Renfrew - Paul Bahn: Régészet. Elmélet, módszer, gyakorlat.. Osiris kiadó. Budapest 1999.) Magyar Szemle 2000. február, 172-181.
ENCIKLOPÉDIA-, illetve LELETKATASZTER-CÍMSZAVAK
I. Lexikon des Mittelalters:
1. Pécsvárad. Band 6. Lieferung 9. Patristik-Pfalzgrafenschaft b. Rein. München - Zürich [1993.] 1849. old.
2. Pétervárad. Band 6. Lieferung 9. Patristik-Pfalzgrafenschaft b. Rein. München - Zürich [1993.] 1942-1943. old.
3. Ungarn - Archäologie, Siedlungsgeschichte. Band 8. Lieferung 6. Tuscania - Uti/frui. München [1997.]
III. Archäologische Denkmäler der Awarenzeit in Mitteleuropa. Szerk.: Szentpéteri, József. Varia Archaeologica Hungarica XIII/1, Bp. 2002,
IV. Magyar művelődéstörténeti lexikon. Középkor és kora újkor I. Főszerk.: Kőszeghy Péter. Balassi Kiadó, Bp. 2003.
1. agyagművesség (keramika) 26 – 29.
2. Árpád-kor. In: Takács M. – Tomka G.: agyagművesség a középkorban., 36 - 37
ISMERETTERJESZTŐ CIKKEK
1. Lébény - Kaszás-domb. In: Lébényi tükör, a helyi önkormányzat közéleti és információs lapja. 3. évf. 3. szám, 1993. december; 6. old (társszerzőként: T. Németh Gabriellával, Szőnyi Eszterrel és Tomka Péterrel együtt)
2. Jurtban is, veremházban is. Népszabadság - hétvége 54. évf. 193. szám., 1996. aug. 17. 34. old.
3. A honfoglaló magyarok életmódja. (: átadtam az MTI-nek 1996. június 8-án.:) Romániai Magyar Szó 1996. szeptember 11. 3. old.; illetve Magyar Szó (Kilátó c. melléklet) 1996. november 16. szombat, 12. old.
4. Koszovó/Kosova földje a középkorban. In: História XXIX. évf. 2. szám (2007/2), 3 – 6.