Magyar
tudományos
akadémia
Bölcsészettudományi kutatóközpont
Régészeti Intézet

Konferencia felhívás 

Időpont:

2017. november 2-3.                                                                                          

Helyszín:

MTA Humán Tudományok Kutatóháza                   1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4.

tajreg flyerA különböző korok közösségei sokféle módon alakították maguk körül a tájat, különféle gazdasági, társadalmi, politikai vagy vallási szempontok szerint. Az egymást követő generációk tovább építették a „történeti tájat“, és e változások egymásra rétegződésével vált maga a táj is több korszak nyomát magán viselő, összetett régészeti jelenséggé.

        Az elmúlt évtizedekben a magyar kutatás gyakran fordult a régészeti jelenségek táji értelmezése felé, és járult hozzá a tájrégészet hazai megerősödéséhez. Mostanra időszerűvé vált az eddig elért eredmények összegzése és a kutatás jövőbeli feladatainak áttekintése egy széles együttműködésben megvalósuló konferencia keretein belül. A rendezvény kettős célt szolgál: egyrészt bemutatja a korábbi hazai kutatások legfontosabb tendenciáit, másrészt áfogó körképet nyújt a legfrissebb projektekről, eredményekről és célkitűzéseikről a hazai és nemzetközi kutatás keretei között. A konferencián sorra kerülő kerekasztal beszélgetések lehetőséget nyújtananak a tájrégészet különböző irányzataival foglalkozó szakemberek közti eszmecserére, és a szakterületek kérdésfeltevéseinek, módszereinek kölcsönös megismerésére is.

Az előadások hét témakör köré szerveződnek: 

Mi a tájrégészet? / Környezetrégészet – tájrégészet / Település és táj / Tájhasználat / Kommunikáció, hálózatok / Szimbolikus táj / A tájrégészet módszerei.

Az egyes blokkokat egy-egy, a témakörök hazai kutatását áttekintő előadás vezeti fel. A szervezők elsősorban olyan, a fenti témakörökbe sorolható előadásokat várnak, melyek egy-egy konkrét kutatás bemutatásán túl általánosabb, problémafelvető, módszertani jellegű kérdésekkel jelentkeznek.

 

Jelentkezési határidő: 2017. szeptember 4.

A konferencia nyelve magyar, a 20 perces előadásokat rövid vita követi majd. Jelentkezni előadással vagy poszterrel a mellékelt jelentkezési lapon lehet, amely az alábbi linken letölthető. A konferencián történő részvétel ingyenes. Az előadások anyagából várhatóan gyűjteményes publikáció készül.

A kitöltött jelentkezési lapokat az alábbi email-címekre várjuk:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

regeszeti szines web  CEU MedStudelte logo  mnm  pecs           nka1       

© 2015 | Magyar Tudományos Akadémia